énekes, dalszerző,
zenepedagógus

Tímár Sára Junior Prima díjas énekesnő neve ismerősen cseng a hazai népzenei és világzenei életben, hiszen évek óta számos zenei formációnak aktív tagja. Saját zenekarát 2009-ben alapította, azóta koncerteznek belföldön és külföldön egyaránt.

Tímár Sára és zenekara eddig 3 lemezt készített a Gryllus Kiadónál: Minek nevezzelek (2018), Református HÁLAÉNEK népzenével (2018), Feljött immár az a csillag (2020). Friss lemezeik a Népdallá vált Petőfi versek és az Ének a határtalanról a Fonó Budai Zeneház gondozásában látnak napvilágot.

Tímár Sára autentikus népzenét és világzenét is játszó zenekara mellett 2009 óta fellép a Sebő-együttessel. Azóta három lemezt jelentettek meg együtt, és számos európai fővárosban adtak koncertet.

A népi énekhang kreatív lehetőségeit a Dalinda együttes alkotó alapítójaként keresi. Az acapella formációval 2017-ben képviselte Magyarországot Kínában és Belső-Mongóliában, 2020-ban pedig Indiában és a Womexen (legrangosabb világzenei expo). Közös munkájuk eredményeként két lemezük készült el: Dalinda (Fonó, 2018), Átjárók (Fonó, 2020)

Az énekesnő a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett előadóművészeti és pedagógiai diplomát. A Károli Gáspár Református Egyetem oktatója, továbbá a Ward Mária Zeneművészeti Szakközépiskola és a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskola népi ének tanára.